A sötétség határán
"Ha el akarsz menekülni az elől,
ami szorongat,
nem máshol kell lenned, hanem másnak."
~Lucius Annaeus Seneca
Öt éves vagy. Anyád "dolgozószobájának"
szekrényében kuporogsz. Utálod a sötétet és rettegsz is tőle. Még nem láttad,
de tudod, hogy a naftalinszagú ruhák között valahol egy szörny lapul. Hangosan
korog a gyomrod. Csak érzed, hallani nem hallasz semmit, mert apró kezecskéidet
a füledre szorítod, hogy kizárd a hangokat. Éhes vagy. Egyetlen társad egy
műanyagból öntött katona. A legjobb barátod, az egyetlen barátod. Fenekedet
nyomják anyád régi, kopott cipői. Az előtt hordta még őket, hogy megszülettél.
Akkor dobta ide őket, amikor a világra jöttél.
A sűrű meleg levegőben vizelet
szaga terjeng. Fojtogat. Rá kellene ülnöd a bilire, amit gondoskodó anyád a
sarokba lökött, de nem mersz. Nem bírnál elviselni több bűzt.
Óvatosan leveszed tenyered a jobb
füledről. A régi ágy nyikorgása megszűnt, most egy férfi mormog valamit. Aztán
anyád hangja, a pokol hangja. Húgod távoli sírása.
Végre kinyitja az ajtót. Csapzott
haja az arcába van ragadva. Egyik kezében a húgodat szorongatja. Alig egy éves
még. Ártatlan szemeiből sugárzik a félelem és a kétségbeesés. Anyád a másik
kezében egy tányér mikrós-kaját tart és feléd nyújtja. Szája sarkából cigaretta
fityeg. Próbál mosolyogni rád, de az elnyelt alkoholtól és a felszippantott
kokótól eltorzult arca inkább vicsorog. A sminkje el van mosódva. Jobb arcán
kezd kialakulni a lila monokli, amit még apád csinált oda reggel neki.
Egyébként teljesen pucér. A túlzott szoláriumtól öreg bőre tele van mindenféle
színű foltokkal.
Elveszed a tálat.
Csengetnek.
Anyád belöki melléd a húgodat,
kezedbe nyomja a cumisüveget, meg valami zöldes, sűrű pépet egy dobozban. Egy
használt gumit és egy szétszakadt bugyit is bedob mellétek. Felkap egy egykor
rózsaszín fürdőköpenyt. Aztán rátok zárja az ajtót. Az elforduló kulcs
csikorgásától kiráz a hideg.
A húgod sírni kezd. Te átöleled,
megpróbálod megnyugtatni. Nem akarod, hogy anyád megüsse, megint. Félre rakod a
kajádat és mivel nem kaptál kanalat a kezeddel eteted meg a gyanús péppel.
Utána a karodba fonod, hogy védd a szörnytől, ami legalább olyan fogoly a
szekrényben, mint ti és ringatni kezded. Elalszik.
Nincsen szabad kezed, hogy befogd
a füled, így anyád szuszogására és idegen férfiak artikulálatlan hörgéseire,
éhesen álomba szenderülsz.
Hét éves vagy. Arra ébredsz, hogy
valaki megragadja a bokád és kiránt az ágyból téged is meg a húgodat is. Tegnap
volt három éves. A fejed iszonyatos erővel csapódik a kemény, szőnyeg nélküli
padlónak. A szemeid könnybe lábadnak, húgod pedig hangosan felbőg. Egy láb pont
gyomron rúgja, amitől vinnyogva arrább csúszik a padlón. Ráveted magad, a
testeddel véded így a következő rúgás a vesédet éri. Még nem tudod, de egy
hétig véreset fogsz vizelni.
Hallod a rugóskés jellegzetes
hangját és a matrac meg az ágyneműk szakadását. Felnézel apádra. Részeg. Alig
áll a lábán és anyáddal üvölt. Pénzt követel. Anyád megpróbálja visszafogni, de
olyan pofont kap, hogy nekitántorodik a szekrénynek és rázuhan a babaházra,
amit húgod kapott tegnap. Az ripityára törik, pedig anyád nem lehet több
negyvenöt kilónál.
Végre apád megtalálja, amit
keres. Egy nejlonzacskót tart a kezében, amiben pénz van. Anyád rejtette el. Te
nem tudtál róla, mégis akkora pofont kapsz, hogy elered az orrod vére és
felhasad a szád. Árulónak, fattyúnak, szemétládának nevez. Nyála az arcodba
csapódik. Bűzlik a szesztől és az ápolatlanságtól. Borostás. Megragadja a húgod
bal csuklóját, az meg felvisít fájdalmában. Halod a csont pattanását.
Aztán apád az ágyra löki.
Felkapsz egy építőkockát. Néha, ha anyádnak voltak tiszta pillanatai, játszott veled,
ezekkel a fakockákkal. Olyankor mosolygott és te szépnek láttad. Elhitted, hogy
szeret. Mindent elhittél, amit mondott, minden mesét, minden ígéretet.
Az első ütés apád halántékát éri
és felszakítja a bőrt. Meglepetten fordul feléd, tekintetéből a hitetlenség
sugárzik. A második bezúzza az orrát. Aztán átszeled a szobát és a falnak
csapódsz. Minden homályos előtted. Még látod, ahogy anyád tíz körömmel ront
apádnak. Látod, ahogy a hatalmas, izmos test maga alá gyűri a másikat. Látod,
ahogy húgod eltűnik az ágy alatt. Kicsit megnyugszol és megfogadod, hogy
megölöd az öregedet, aztán elnyel a sötétség.
Néhány órával később az önkívület
jótékony tengere a partra dob. Sajgó testtel és zakatoló fejjel ébredsz. Húgod
kisírt szemmel simogatja verejtékező homlokodat. Amikor rájön, hogy életben
vagy a nyakadba borul. Hüppög, de már nincsen könnye a síráshoz. Kicsikarsz
magadból egy halvány mosolyt aztán a szőnyegre hánysz.
Miután sikerül egy kicsit
összeszedni magad. Megvizsgálod a húgodat. A karja már csúnyán dagadt és lila.
El kell vinned orvoshoz. Rád is rád férne, de ezzel most nem akarsz
foglalkozni. Anyád az ágyatokon fekszik hason, meztelenül. A matracot vér
borítja a lábai közt. Az arcára is vér alvadt. Halkan, fájdalmasan nyögdécsel.
Benneteket néz, de fátyolos tekintete miatt nem tudod, hogy lát-e egyáltalán. A
szoba romokban hever. Törött bútorok, szétdobált cuccok mindenhol. Ráparancsolsz
a húgodra, hogy maradjon a szobában, csendben. Kilopakodsz a szobából. Apád a
nappaliban a kanapén hangosan hortyog. Előtte a padlón egy üres vodkásüveg.
A hűtőből előveszel néhány előre
csomagolt szendvicset, két flakon ásványvizet és halkan visszamész a
szobátokba. A húgod sérült kezét markolászva, összegörnyedve alszik a földön.
Anyád valami segítségféléért könyörög. Felveszed a takarót a padlóról és
hanyagul rádobod. Így már nem lát és te sem látod őt. Még halod a hangját, de
már elég gyenge. Felveszed az egyik törött széklábat. Anyád mellett állsz,
felemeled akár egy bunkót. Gondolkodsz, hezitálsz, aztán lefekteted mellé az
ágyra. Nem.
Néhány dolgot beledobálsz egy
régi katonai zsákba a kaja és a víz mellé. Tiszta ruha, fehérnemű, két baba, a
műanyag katonád. A zacskó, amiben a pénz van, a pulóvered zsebébe tömöd. Apád még
arra sem vette a fáradságot, hogy magával vigye, mielőtt leitta magát.
A hátadra veszed a zsákot,
felnyalábolod a húgodat. A teste tüzel a láztól. Aztán kimész a házból a hátsó
ajtón.
Gyalog indulsz el az utcán a
kórház felé. Az utca tele van mindenféle emberrel. Senki sem segít neked, mert
ez nem az a környék. Itt vagy megoldod a problémáidat, vagy megdöglesz.
Egy ismerős nő jön szembe veled.
Miniszoknya, harisnya, egy sárga ing melltartó nélküli mellei alatt összekötve.
Veletek lakik szemben. Anyáddal strichelt együtt, amíg ti meg nem születtetek,
ő meg be nem kényszerült a lakásba lebonyolítani a forgalmat.
Rátok néz. Úgy be van lőve, hogy
összepisilte magát, érzed a szagát az orrodban. Sminkje el van kenődve.
Próbálja megtudni, hogy mi történt. Gyorsan eldünnyögöd neki, aztán mész is
tovább. Nem hiszed, hogy bármit is felfogott az egészből.
Négysaroknyira vagy a kórháztól,
éppen a temető mellett, amikor egy autó, csikorgó fékekkel leparkol melletted.
Két férfi ugrik ki belőle. Az egyik kitépi a kezedből a húgod ájult testét, a
másik megragadja a válladon a ruhát és áthajít a jó két méter magas
kőkerítésen. Arccal érkezel a sárba a túloldalon. Szédülsz, hányingered van,
apró fénykarikák és fekete pöttyök táncolnak előtted, hiába próbálsz küzdeni a
sötétség újra rád veti magát.
Négy nappal később és három
államhatárral arrébb, egy illegális kórház koszos szobájában térsz magadhoz.
Melletted egy középkorú férfi ül világos kabátban, mögötte egy fekete
orvosszerű, legalábbis fehér köpenyes alak, éppen abortuszt hajt végre egy
fiatalnak tűnő lányon. Persze még nem érted az egészet, de hamarosan magad is
megtapasztalod mit jelent ez.
Tizenegy éves vagy. Egy
négyszintes bérlakás első emeletén élsz a férfival és a nőjével. Miután
felépültél magukkal hoztak a kórházból. Az első fél évben kétszer próbáltál
megszökni, hogy megkeresd a húgod, bár fogalmad sem volt róla, hogy hová
indulj. Fogalmad sem volt róla, hogy honnan jöttél, hogy hol éltél, ezt anyád
sosem kötötte az orrodra. Azt sem tudtad sokáig, hogy most hol vagy.
Mind a két szökési kísérlet az
illegális kórházban végződött. Először három hónapba telt, hogy újra
összerakjanak, mert a kabátos férfi úgy ellátta a bajod. Törött karok, bordák,
álkapocs, koponya, orr. Soha sem éreztél még hasonló fájdalmat a testedben.
Második alkalommal a fenekedet kellett összevarrni tizenegy öltéssel. A kabátos
férfi rendesen megdolgozott, hogy többé ne akarj meglépni. Könyörögtél, sírtál,
fenyegetőztél, miközben a nője ördögi vigyorral fogta le a kezed az
ebédlőasztalhoz és a férfi mögéd állt. A cipzár zajára összerezzentél. Soha nem
éreztél még ilyen fájdalmat a lelkedben.
A következő három és fél évben
eltanultad a szélhámosság minden fogását, profi csalóvá, hamiskártyássá,
zsebtolvajjá és koldussá válltál. A férfi pedig soha többé nem nyúlt hozzád.
Gyűlölted és szeretted egyszerre. Félig meddig barátokká váltatok.
A bérház első szintjén még él
tíz-tizenkét férfi. Ők a felvigyázók, pénzbeszedők, testőrök és még ki tudja
mik.
A második szint bordélyházként
működik, a harmadik és negyedik pedig szállást ad a lányoknak.
Vannak köztük anyáddal egykorúak
és veled egykorúak is. Változatos kínálattal rendelkezik a kabátos férfi. Nem
győzi hangsúlyozni, hogy olyan első osztályú üzletembert akar faragni belőled,
mint ő maga.
Az élet nem megy rosszul, főleg
ha számításba veszed azokat a melókat, amelyeket a saját szakálladra végezel.
Bolti lopások, rablás, zsebmetszés. Soha nem felejted el a húgodat. Arra
gyűjtesz, hogy leléphess innen és megkeresd őt. Soha nem voltál még iskolában,
de folyékonyan olvasol, számolsz, fújod a történelmet, tudod a fizikát, ismered
a számítástechnikát, jó kondiban vagy. A megspórolt pénzt egy varroda lezárt
alagsorrészében dugod el egy lakattal zárható szekrénybe. Van abban minden már.
Kés, pisztoly, ékszerek, a műanyag katona és a húgod babája. Te vagy az
egyetlen, aki ismeri ezt a helyet.
A következő hat év eseménydúsan
telik el. Megnőttél és megizmosodtál. A veled egykorú, sőt még az idősebb fiúk
is félnek tőled. Nem a testi erődtől, nem a profi bokszolókat megszégyenítő
ütéseidtől és gyorsaságodtól, nem a higgadt és éles elmédtől, hanem a
tekintetedtől és a benne lakozó magányos szörnytől.
Már nem zsebtolvajlásból szerzed
a pénzt, hanem a lányokból. Saját vendégköröd és saját lányaid vannak. Mindegyik
idősebb, mint Te vagy. Soha sem vette be a gyomrod a fiatal lányok futtatását,
de befogod a szád, mert meg akarod találni a húgodat. Kisebb balhékba
keveredsz, legtöbbször győztesen kerülsz ki belőlük, begyűjtesz néhány
maradandó sérülést. A legdurvább a jobb arccsontodtól az álladig végigfutó
vágás, amit egy rohadt törött sörösüveg okozott. Hiába, nem vagy sebezhetetlen.
Tizenhét múltál. Profi hamisító
és verőlegény vált belőled. Éppen a kórházban vagy megint. Az elmúlt években
tizenkilenc lányt hoztál ide és tizennégyet vittél vissza, a többiek mire az
orvos kikaparta a magzatukat elvéreztek. Tizenkettő újra munkába állt, a másik
kettő a kezeid között halt meg fertőzésben. Az egyikük a te gyermekedet hordta
a szíve alatt. Öt évig volt a szeretőd, soha nem volt más, soha nem szeretted,
de miközben karjaid közt kiszállt belőle a lélek Te hangosan felzokogtál. Nem
tudtál rajtuk segíteni, pedig akartál. Soha nem akartad, hogy bárki is
meghaljon, de tudod jól, hogy csak így juthatsz vissza a húgodhoz.
Szóval a kórházban vagy és
szeretnél már nagyon menni, amikor két idegen beszélgetését meghallod. Keresnek
valakit. A doki azt ajánlja nekik, hogy menjenek egy kórházba, mert a ha valaki
egyszer megszületett, és bekerült a rendszerbe, bármikor megtalálható, ha a
saját nevét használja.
Az agyad forogni kezd. Soha
semmit nem találtál magadról, csak a neved és a születésed dátumát tudod,
nagyjából. Ha közel kerülhetnél a kórházi rendszerhez, az már pontosan elég
lenne.
Az abortusznak vége. A pénzt
odaadod a dokinak, aztán megvárod, hogy a csaj lecerkázza, másra nemigen
használható szegény. A doki többet akar, mire észreveszed, már próbálja a lány
fenekét bevenni. Az sikítozik. Elkapod a fickót és az arcába vágsz. A csontok
ropognak az öklöd nyomán. Francba! Egy mozdulattal kitöröd a nyakát, mielőtt
magához térne. Visszaveszed a pénzt.
Kirángatod a csajt, elkötsz egy
autót, és a pénzt odaadod neki. Ráparancsolsz, hogy húzzon el, ne a városból,
hanem az államból is. Visszarobogsz a lakásba. Azt hazudod, hogy a csaj
kinyiffant. Összeszeded minden holmid, elmész a szekrényhez, bepakolod
mindened, amid van, igazolványokat, jogosítványokat. A szekrényt befalazod,
mert tudod, hogy most néhány évig nem tudsz majd jönni. Aprót dobsz egy
nyilvános csomagmegőrzőbe az állomáson. Tudod, hogyan kell megpiszkálni a
zárat, hogy ne nyíljon ki, ha az idő lejár. Berakod a szekrényed kulcsát, meg
egy stukkert. Aztán bezárod az ajtót.
Kimész az utcára. Gyalog mész a
plázáig, a WC-ben alsógatyára vetkőzöl, aztán farkast, meg szörnyeket kiabálva
lövöldözni kezdesz és próféciákat üvöltesz a csarnokban. Négy tárat lősz ki a
semmire, mire szirénázva megjönnek a mentők és a rendőrök.
Amikor a földre tepernek és rád
adják a kényszerzubbonyt, még mindig zavaros próféciákat dünnyögsz és szörnyekről
beszél, de a lelked mélyén boldog vagy, hogy egy lépéssel közelebb kerültél a
húgodhoz.
Tizennyolc vagy és az
elmegyógyintézet emeleti lépcsőjén üldögélsz. Unalmasan telnek a napok, lassan
az összes őr, összes pénzét elnyered. Néha dührohamokat produkálsz, hogy
érdekesebb legyél. Összetöröd néha a berendezést. Egy szem gyógyszert sem
nyeltél még le, egy részét elrejted, más részét megsemmisíted. Rohadt sok őrült
mászkál körülötted, néha úgy érzed magad is az ő sorsukra jutsz. Sok mindent
sikerült megtudnod, de kell még neked néhány hónap, hogy előrébb juss.
Ezen a napon látod meg őt is.
Ahogy a lépcsőn tanyázol, pizsamában és mezítláb, ő a kétszárnyú ajtón rohan
keresztül. Vérzik az orra és az állán is van egy jó három centis vágás. A
ruhája szakadt és cafatokban lóg róla. Nincs rajta nadrág csak a kórházi bugyi.
Megtorpan. Rád néz. Láthatóan nem tudja eldönteni, hogy barát vagy, vagy éppen
ellenség. Gyönyörű kékek a szemei. A haja szalmaszőke. Okos, magas homloka,
szép ívű szemöldöke, pisze orrocskája alatt dús, érzéki ajkai megbabonáznak,
merev tagokkal egyenesedsz fel. Kecses nyaka tiszta vér. Bajban van, de te
azért csak végigméred. A kerek vállakat, a gömbölyű, telt ciciket, a vékony
derekát, széles csípőjét, a bugyit, ami kirajzolja a szeméremajkakat, a hosszú,
bársonyos combokat. Ki van festve a lábujja és egy sárkányszerű képződmény van
a lábfejére tetoválva. A farka a nagylábujjánál, a tied meg már áll, mint a
cövek, de nem is veszed észre, csak a zsibbadást érzed a gerincoszlopod mentén,
és kapaszkodik fel formás lábszárán, hogy az orrát és villás nyelvét a
térdhajlatába rejtse. Sárkány lennél te is, és ezen jár az agyad akkor is,
amikor szinte egyszerre ragadja meg három fickó és leteperik a földre.
Mire megjönnek az ápolók ti már
az emeleti folyosón ültök a kávéautomata mellett. A három fickó eszméletlenül
fekszik a fordulóban.
Arra hamar rájössz, hogy a lány
kétségkívül őrült, mégis olyan gyönyörű, akár egy napfelkeltében fürdőző
virágos domboldal.
Hamarosan húsz vagy. A lány még
mindig veled van és te életedben először megtapasztalod, milyen a szerelem.
Szeretnéd, ha .... Szeretnéd, mert .... Szeretnéd, amit ....
Rettegsz a pillanattól, amikor el
kell, majd hagyd, azért hogy végre megtaláld a húgodat. Nincs olyan reggel,
hogy ne jutna eszedbe húgod és nincs olyan este, hogy a lány, akit te csak
Hajnali Napsugaramnak hívsz, el ne feledtetné veled.
Most, hogy Napsugarad elektrosokk
kezelést kapott úgy érzed eljött az időd.
Meg van minden, amire szükséged
van. Tudod a főorvos számítógépének a kódját, tudod az egészségbiztosítási
rendszer kódját. Nem volt könnyű megszerezni, de végül az egyik ápolótól
sikerült megszerezned. Sajnos szerencsétlen még aznap túladagolta magát az
intézetből lopott nyugtatókkal. Sosem hitted volna, hogy a gyógyszermérgezés
ennyire nehéz, hogy a lélek ennyire kapaszkodik a testbe, miközben habos, véres
nyálként távozik el. Tartottad a fejét, miközben elment. Ilyen ronda látványban
még nem volt részed. Az egyik ápolttól sikerült szerezned egy barkácsolt kést.
Este kimászol Napsugarad ágyából,
akit szeretsz és, akit összezúztak. Úgy érzed a tudata összezúzásakor a te
szívedet is összezúzták. Nem vagy már boldog, üres vagy. Azért egész nap vele
maradsz. Szereted, még ha nem is több most, mint egy darab hús.
Csókot lehelsz a homlokára. Három
folyósón és két ellenőrző ponton jutsz át, mire elérkezel a főorvos úr
irodájáig. Minden ügyességedet be kellett vetni és kellett jókora szerencse is,
hogy most itt legyél. Halkan kopogsz. Az ajtó feltárul, és nem hagysz időt
arra, hogy a doki meglepődhessen. Egyetlen ütéssel lenyomod. Bezárod az ajtót
és munkának látsz. Vizet hordasz a szoba közepére. Felborítod a polcot és elé
fekteted az öreget, hogy úgy tűnjön, mintha nekilökted volna. A szőnyeg tocsog
a víztől. Pucérra vetkőzöl és három-három egyenlő, egyenes vágást ejtesz a
füled mögött. Piszkosul fáj, és elég bőven vérzik is. Hiába, az a sok ér csak
ott van. A ruháidat szorítod rá, hogy ne hagyj nyomot. Alaposan összevérezed a
doki kezeit.
Leülsz a gép elé és beütöd a
kódokat.
Hamarosan tudod már, hogy hová
menj, hogy hol születtél, hogy hol vesztetted el a húgodat. A késsel a bőrödbe
karcolod azzal a kóddal, amit még akkor használtál, amikor a lányokat
futtattátok.
Megnyomod a vészcsengőt. A véres
ruhát a doki közelébe dobod, hasra fekszel a vizes szőnyegen és vársz.
Amikor az őrség betöri az ajtót,
te hason fekve azt üvöltöd, hogy cápa vagy és vízre van szükséged, és hogy
valaki megpróbálta bevarrni a kopoltyúdat, de neked sikerült újra kivágni azt.
Kérdés nélkül visznek az elektrosokkra.
Három hónap telik el a katatón
semmittevésben. Arra ébredsz, hogy Napsugarad a karod simogatja, mindened fáj
és zsibbadt, és valami városról beszél, ahol nem laknak emberek, kártyából
vannak a katonák, egy macska és egy nyúl a barátja és, hogy ő néha óriás, néha
törpe. Órákkal később esik csak le, hogy téveszméiben Alice lett.
Sajnálod, magadhoz húzod,
csókolod. Vigyázott rád és ez többet jelent neked mindennél. A zagyva beszéde
egyikőtöket sem akadályozza meg abban, hogy szeretkezzetek.
Kell még néhány hét, hogy
összeszedd a gondolataidat. Értelmezd a kusza forradásokat a karodon. Az agyad
még nem a régi, de már tudod, mit akarsz csinálni.
Péntek van. Huszonkettő vagy. Az
elmúlt egy évben tökéletesen kidolgoztad a meneküléseteket, Napsugarad egészen
jól van. Már csak néha vesződik el valamelyik mesevilág labirintusában.
Szerelmes vagy.
Kedd van. Szereztél egy kést.
Amikor az ápolók ebédelni indulnak, te előkapod a kést és Napsugarad torkának
szegezed. Mindenki rémülten néz rád. Jól emlékeznek még rád, ahogy
összevagdostad magad a doki irodájában. Próbálnak tenni valamit, de végül
feladják. Mire megszólal a vészcsengő, már az előcsarnokban rohantok. Pechedre
két zsaru jön befelé az ajtón. Nem hülyék. Az egyik előkapja a fegyverét. Te
nekirohansz, megcsavarod a csuklóját, a fegyver meg elsül, a rendőr arca
eltűnik. A másik a fegyveréért nyúl, de te belenyomod az arcába a pisztolyt,
eldobja, leütöd.
A parkolóban bevágjátok magatok
egy '72-es Chevy Impalába. Napsugarad a szabadságról fecseg, te pedig gázt adsz
és kilőtök.
Mindennél jobban tudod, hogy
mihamarabb el kell hagynotok a várost és az államot, mert hamarosan lezárják az
összes kivezető utat.
Rendőrt öltél. Jeges félelem
úszik a gyomrodba. Nem számít, ha megtalálod a húgodat.
Elmész a varrodához és egy órával
később már kifelé robogtok egy koszos mellékúton. Átöltöztél és vettél egy
csinos nyári ruhát és papucsot is a lánynak. Nem figyelsz eléggé, de lehet, nem
is számítana. Túl gyorsan hajtasz el egy motoros járőr mellett. Ugyan a rendszámot
lecserélted, de érzed, hogy ezt nem úszhatjátok meg. Azon gondolkozol kivel
baszhattál ki előző életedben. Azt hitted, már kiértetek a városból és nem
jöhet semmi gond. Jött.
A sziréna megszólal mögötted, és
te lassítasz. Lehúzódsz az útról. A rendőr arra kér, hogy állítsd le a motort,
megteszed, rakd a kezed a kormányra, megteszed. A fegyver a combodon van.
Nehéz, érzed a hűvösét.
A zsaru a hátsó ablaknál van.
Gyanús lehetsz neki, mert a fegyverét rád szegezi. A csöve szinte égeti a
fejbőröd. Hirtelen lebuksz. A lövés betöri a hátsóablakot és a szélvédőn
keresztül távozik. Te is lősz. A rendőr kezeit szétvetve zuhan hanyatt.
Mire a feje a betonon koppan te
már kettesben vagy. Azt hiszed megvan, de ekkor beszakad a hátsó szélvédő is.
Azt üvöltöd Napsugaradnak, hogy bukjon le. Megteszi.
Őrült száguldásba kezdesz.
Amikor már elég messze vagy
lassítasz és befordulsz egy erdei útra. Most van csak időd, hogy odanézz a
lányra, aki még mindig előre van bukva a műszerfalon.
Megszólítod. Nem válaszol.
Megbököd. Nem mozdul.
Óvatosan megfogod a vállait és
hátrahúzod.
Halott. A golyó a tarkóján ment
be és fél arcával együtt a műszerfalon távozott a kesztyűtartóba.
Üvöltesz.
Két hét telt el. A házatok előtt
állsz. Egy harmincnyolcas van a nadrágod hátuljába tűzve. Becsengetsz. Egy
fiatal, szőke nő nyit ajtót, karjában egy kislánnyal, akinek csokoládétól
maszatos az arca. Rád mosolyog. Szép mosolya van. Olyan, mint Napsugaradé.
Azt mondja, nem tudja mi lett a
szüleiddel, ő már üresen vette a házat. Megköszönöd és megfordulsz.
A kerítésen kívül jársz már,
amikor kinyílik a szemközti ház ajtaja. Egy nő áll ott, feléd integet.
Mikor odaérsz, ismered csak meg a
nőt, akivel akkor délelőtt találkoztatok karodban a húgoddal.
Közli veled, hogy anyád halott.
Behív, te meg bemész. Kapsz egy sört, ő meg egy dupla vodkát iszik. Azt
kérdezed, hogyan halt meg, pedig baromira nem érdekel, te csak a húgodat akarod
megtalálni. Azt mondja az egyik kuncsaftja részegen, bekokózva, kúrás közben
egy negyvenötös colt pythont dugott a seggébe, az meg elsült. Elvitte az ipse
farkát, meg anyád összes belső szervét. Egy óra is eltelt, mire elvéreztek. A
rendőrség szerint akár gyilkosság is történhetett, de ő nem hiszi.
Talán kellene érezned valamit, de
az egyetlen, a szánalom. Apádról kérdezel. Megtudod, hogy két sarokra lakik egy
fiatal, szinte még gyerek kurvával.
Indulnál, de a nő visszanyom a
székbe. Levetkőzik. Harminckilenc éves, de ötvennek tűni, mégis szeretkezel
vele. Megtudod, hogy anyád halála előtt is és nemrég is itt járt. Megismerte.
Ugyanolyan angyali volt most is, mint kölyöknek. Egy fekete terepjáróval jött.
Egy cetlit ad neked, rajta van a száma. Azt mondja a bal keze kacska, mintha
rosszul forrt volna össze a csont. Apád hagyatéka. Sírni tudnál. Megvan. Jól
van. A melledre hajtja a fejét, azt kéri, maradj vele éjszakára. Csak még
egyszer, utoljára. Eltolod magadtól és hang nélkül távozol.
Apád háza előtt állsz. Este van.
Becsengetsz. Apád nyit ajtót.
Szinte alig változott valamit. Most is csap részeg. Alig áll a lábán, egyik
kezében piásüveg a másikkal a kilincset szorongatja. Azt mondod, szia apa. Neki
meg leesik az álla. Éppen annyira, hogy a fegyver csöve befér, igaz kiüt néhány
fogat is. Valamit mondana, de te meghúzod a ravaszt. Elzuhan, mint egy zsák, te
meg becsukod az ajtót magad mögött. Egyszer megfogattad, hogy megteszed.
A lány a kanapén kuporog.
Meztelen és ki van kötve egy hosszú lánccal. Végigméred. Csinos. Áttúrod apád
zsebeit, kiveszed a kulcsot. Leülsz a kanapéra. Kisepred a lány haját a
kékre-zöldre vert arcból aztán eloldozod. Sír. Az öledbe hajtja a fejét és
elalszik.
Később apád gépe előtt ülsz. A
winchestere tele van mindenféle pornóval. Asszonyok, anyák, gyerekek, állatok.
Kimész az ajtóhoz és még egyszer belerúgsz a rohadékba. Nem tart sokáig megtalálnod
a számot és a tulajdonosát. A neve más, de egyértelműen a húgod az. Egy bárban
dolgozik, táncol.
Felhívod a számot. Beleszól, de
te képtelen vagy válaszolni a torkodat szorító gombóc miatt. A vonal megszakad.
Lezuhanyozol. A fülke ajtaja kinyílik, a lány áll ott meztelenül. Meg akarja
köszönni, amit érte tettél. Engeded neki. Tudod, hogy mire visszajössz már nem
lesz itt. Csak remélni mered, hogy mindent elvisz, ami mozdítható. Tiszta ruhát
veszel fel. A cuccaidat bedobod apád autójának a hátsó ülésére és elindulsz,
hogy végre találkozhass a húgoddal.
A bár szinte üres. Két lány
táncol és kényezteti egymást a színpadon. Egy sötét sarokban egy idős pasas van
összefonódva egy fiatal meztelen lánnyal kétséget sem hagyva afelől, hogy mi
történik az asztal takarásában. Magányosan ülsz egy asztalnál, sört iszol.
Valaki megérinti a hátad. Amikor megfordulsz, egy csinos nőt látsz elsétálni a
hátsóbejárat felé. Felugrasz és követed, közben a söröd kiborul az asztalra.
Rálököd a hamufoltos terítőt és sietve indulsz a nő után. Tudod, hogy ő az.
Minden porcikád tudja.
Ahogy kilépsz a sötét sikátorba
ott áll veled szemben. Gyönyörű. Szeretnél megszólalni, de nem találod a
szavakat. Nem is kell. A nyakadba ugrik és arcon csókol, könnyei olyan forróak.
Azt kérdezi hol voltál. Azt feleled őt kerested. Hátralép. Olyan gyorsan üt
meg, hogy még felfogni sincsen időd. Zokog. Azt mondja nézz rá, nézd meg mi
lett belőle, azt mondja, hogy egy szajha. Válaszolni akarsz, de folytatja. Azt
mondja megígérted neki, hogy vigyázni fogsz rá, és tizenöt évre eltűntél. Hogy
tizenkét évig minden nap azért könyörgött, hogy gyere, éveken át minden nap.
Akkor, amikor használták, akkor, amikor kidobták az út szélére, mert már
semmire nem volt jó. Akkor, amikor az orvosok elárulták, hogy ki kellett
venniük a méhét és a petefészkeit, amikor azt mondta, hogy ki kellett
cserélniük a szétszakadt végbelét. Amikor plasztikai műtétet kellett
végrehajtaniuk a mellein, amikor a szétzúzott fogait eltávolították. Amikor
megkeresték és meggyanúsították, hogy a saját anyját különös kegyetlenséggel
megölte. Te azt akarod mondani, hogy sajnálod, hogy jöttél volna hamarabb is,
de nem tudtad, hogy hová kellene jönnöd. Hogy annyi mindenen mentél keresztül,
hogy végre itt lehess, hogy megtaláltad és csak ez számít. Már nyitnád a szád,
amikor kicsapódik mögötted az ajtó és rendőrök özönlenek ki. A húgod pedig
lesüti a szemét és elfordul. Üvöltesz, amikor a földre tepernek. Egyik rúgás ér
a másik után. A rendőrgyilkosokkal nem bánnak túl finoman. Tekinteted homályos
a könnyektől. Az árulástól, amely kitép belőled mindent.
Hátrabilincselik a kezed. Látod,
ahogy a húgod zokog. Aztán az egyik nyomozó, akit csak most láttál meg odalép
hozzá és a hüvelykujját végighúzza a szája szegletén. Rohadék.
Négy évet vagy a halálsoron.
Egyedül csak a kiöregedett ribanc látogat meg. Üres vagy.
Szombat. A székben ülsz. A
kezeidet már lekötözték. Megvolt az utolsó vacsora. A vén ribanc meglátogatott
előző este. Nem akarod tudni, hogyan jutott be hozzád. Sokáig csak ültetek,
aztán hosszan szeretkeztetek, aztán egy újságcikket adott neked. A húgod van a
fényképen, egy hétre rá készült, hogy téged lesitteltek, és hogy minden vádat
ejtettek ellene az anyátok megölésével kapcsolatban. A bizonyítékok eltűntek,
így a vád megbukott.
Felnézel a négy méterszer két
méteres tükörre. Magadat látod. Fáradt vagy és meggyötört. A lábaidat is
lekötik. Te a tükörnek álcázott ablak jobb alsó sarkát nézed és tudod, hogy
húgod ott van és téged néz. A tekintetetek összefonódik. Fejedre rakják a vizes
szivacsot. A hideg folyadék becsorog a gallérod mögé. Kényelmetlen a pelenka,
amit rád adtak. Fejedre kerül a kupakszerű elektróda is. Még mindig a tükröt
nézed.
Mielőtt a fejedre húznák a fekete
csuklyát, az ajkaid hangnélküli szavakat formálnak. Bocsáss meg nekem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése